A jéghegy csúcsa, avagy miért akarok váltani

Közalkalmazott, vállalkozó, szabadúszó. Vajon mi köti össze mindhármat? A vágyaik, az igényeik, a szükségleteik. Az alábbi bejegyzésemet elsősorban azon leendő szabadúszó/vállalkozó ismerőseimnek ajánlom, akiknek 2017. szeptember 7-én tartottam előadást a székesfehérvári Konnektor közösségi irodában.

A legtöbb potenciális munkavállaló arról álmodik, hogy olyan munkája legyen, amelyben ki tudja bontakoztatni képességeit, értékelik a teljesítményét, figyelembe veszik ötleteit, meghallgatják véleményét. Merthogy ettől érezzük magunkat embernek. De mi történik akkor, amikor ezek közül valamelyik vagy a legtöbb nem valósul meg? 

Aki ismeri Maslow piramisát, talán már elgondolkozott azon, melyik szintjére helyezné magát. Nagyon érdekes tapasztalat volt, amikor kamasz diákjaimat kérdeztem erről. Némi viccelődés után a piramis felső harmadába tették magukat. Persze volt kivétel, de a zöme valahol oda tette magát, ami nyilvánvalóan több szempontból sem lehetséges.

Kevesen tudják Maslow-ról, hogy ezt a piramist többször is átdolgozta. Így jutott el addig a gondolatig, hogy az ember egy darabig “pótolgathatja” a gyermekkorában szerzett hiányait (hiányalapú szükséglet), de ha ezt az élete végéig csinálja, soha nem lesz boldog. Vagyis, ha jót akar magának, akkor el kell kezdenie arra törekedni, hogy mitől lehet több, jobb (növekedésalapú szükséglet).

Minden embernek van egy “hegye”, amelynek csúcsán olyan dolgok fogalmazódnak meg, mint például a szabadság, az önállóság, elismerés vagy éppen a nemet mondás lehetősége. Az igazság az, hogy nem kell mindenkinek vállalkozónak vagy szabadúszónak lenni ahhoz, hogy ezeket elérje. Persze nem akarok lebeszélni senkit, csak szeretném felhívni a figyelmet azokra a belső – és meglehetősen mélyről jövő – motivációkra, amelyek ilyenkor mozgatják az embert. Mindenkinek vannak olyan “becsípődései”, amelyek számára fontosak egy munkahellyel kapcsolatban, én most négyet hozok ide. De nézzük meg, mi van a hegy lábánál! (Kattints a képre!)

1⃣ Szabadság 

Annyira alapvető szükségletünk, hogy ez nem is lehet máshol, mint a Maslow piramis második szintjén. Sok mindenben vágyhatunk rá, például a döntéseinkben, mozgásunkban, illetve a véleményformálásban. Ha a munkahely kötöttségeit egyre nehezebben viseljük, meg kell kérdeznünk magunktól: miért nem tudjuk elfogadni a munkahely szabta korlátokat? Miben akadályoznak bennünket? Mi az, ami ebből reálisan érint minket, és nem csak ellenkezni akarunk minden áron, csak mert a kollégák is ezt csinálják? Vagy úgy érezzük, van bennünk egy dacos kamasz, akinek figyelemre, törődésre és elismerésre van szüksége?

2⃣ Önállóság 

Az önállóságot a harmadik szintre helyezem, mert azt gondolom, ha valakinek meghagyják az önállóságát, az a szeretet egyik kifejeződése. Nehéz elviselni, hogy amikor tudnánk jobban is csinálni bizonyos dolgokat, akkor mások mondják meg, hogyan tegyük. Ez sokszor eléggé elveszi az ember energiáját. Felmerülhet a kérdés, hogy mi a jobb, szembe menni mindenkivel vagy csendben maradni és passzív-agresszív ellenállásba vonulni. Nyilván egyik sem jó, hiszen nem azt szeretnénk elérni, hogy életünk állandó küzdelem legyen, hanem minél harmonikusabb. Másrészt az egészségünk nagyon hamar rámehet, ha huzamosabb ideig feszültségben élünk. Ha állandóan a két dolog között “pingpongozunk”, akkor ez jelzés a számunkra, hogy még nem sikerült a megfelelő megküzdési stratégiákat kifejlesztenünk. Persze, ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre: coach-ok, mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, tudnak szakszerűen segíteni abban, hogy megtaláljuk a megoldást a fent említett problémára.

3⃣ Elismerés

A piramis negyedik szintjén található. Akkor érezzük igazán, hogy tettünk valamit, ha megfelelő visszajelzés érkezik a munkánkra. Viszont nehéz a helyzet, amikor elvárják, hogy mindenben maximálisan jól teljesítsünk, hiszen ez természetes, de nem vagy alig érkezik rá olyan visszajelzés, amely erősíthetné önbizalmunkat, esetleg inspirálhatna, vagy fejlődést idézhetne elő. Egy darabig elég tud lenni, hogy az ember saját magát dicséri meg. És azt gondolom, nagyon jó, ha valakiben idejekorán kifejlődik ez a képesség. De mit tehet az ember, ha soha nem érkezik kellő megerősítés a munkájára?

4⃣ Nemet mondás lehetősége

Nagy művészet a nemet mondás, ugyanis nem mindenki képes rá. Egy munkahelyen viszont nem is nagyon előnyös, ha valaki nemet mond a főnökének. Tehát, ha az illető eleve nem úgy van szocializálva, hogy mindent azonnal elfogadjon kérdések nélkül, annak valóban nehéz a közalkalmazotti lét. Ha megint Maslow piramisát vesszük alapul, akkor az önmegvalósítás szintjére helyezném, hiszen nemet mondani csak szabadon, felesleges korlátoltságérzés nélkül lehet.

Minden esetre meg kell fontolni alaposan, miért akarunk váltani. Akár közalkalmazottként, akár vállalkozóként akarunk tovább dolgozni, meg kell kérdeznünk magunktól, hogy honnan tudjuk, hogy a következő munkahelyünkön, vagy vállalkozóként/szabadúszóként jobban fogjuk kezelni a szabadság, az elismerés, az önállóság vagy a nemet mondás kérdését.

A szabadságot, az önállóságot, a nemet mondást tanulni kell. Akár újratanulni is. Hiszen a váltás után új keretekhez és szabályokhoz kell igazodnunk, és nem volna jó beleesni ugyanazokba a helyzetekbe, amelyekbe az előző munkahelyen is voltunk.

 

 

Így értékeld át a tanévedet

Amikor tanév végén záró tantestületi értekezlet van, mindig elhangzik, hogy értékeljük át az elmúlt évet. De mit jelent átértékelni és hogyan tegyük? Ehhez nyújtok segítséget ebben a bejegyzésben két letölthető segédanyaggal. Azonban nem szeretnék megmondó lenni, inkább azt írom le, nekem mi segít(ett).

Átértékelni egy helyzetet, egy folyamatot, vagy egy kapcsolatot azt jelenti, hogy megnézem, hol tartok, mit értem el, mik voltak a nehézségek, mik vittek előre, hová akartam/akarok eljutni. Ami nehézség lehet, hogy három szinten is el kell végezni, ha szeretnék egy valóban átfogó képet a munkámban való működésemről.

Ⅰ. Tartalmi szint

Mindenkit szorít a tananyag mennyisége, ezért az egész év folyamatos mérlegelés, hogy mi az, ami elhagyható, és nem vesz el a megértésből; mi az, ami felfogható és mi az, amitől sikerélménye van a diákoknak. Mi az, amit ebben az évben megtanultak, amivel majd boldogulnak az érettségin (talán az iskola után is?), vagy bármilyen vizsgán. Viszont most nem erre szeretném helyezni a hangsúlyt, hanem a következő két szintre.

Ⅱ. Kapcsolati szint

Pedagógusként nemcsak azért vagyok felelős, hogy megtanítottam-e a tananyagot, hanem azért is, hogy milyen kapcsolatot alakítottam ki a diákokkal. Hiszen a fejlődés, a motiváció a kapcsolaton keresztül történik. A kisgyermek azért kezd el megtanulni dolgokat, mert szeretne a szüleinek kedvében járni. Egy kolléga, egy beosztott azért tesz meg dolgokat, mert emberként állnak hozzá. Szóval kapcsolatépítés nélkül elképzelhetetlen a tanítás.

Hogyan végezd az értékelést? Segít, ha ide  kattintasz az értékelőlap letöltéséhez!

III. Személyes szint

És van még egy szint, amire még kevesebb figyelmet fordítunk. Ez pedig a saját magunk szintje. Mi pedagógusok, annyira keveset törődünk magunkkal, hogy szinte észre sem vesszük, mi az, amiben hiányt szenvedünk, mi az, ami menet közben elromlott. És még a sikereinket sem jegyezzük fel. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a legdurvább konfliktusok felett úgy mentem el, mintha meg sem történtek volna. Azt hittem, így kell csinálni. És közben csak gyűltek az érzéseim, és nem volt senki, akinek elmondhattam volna (a házastárs szerintem nem erre való). Olyan volt az első néhány év, mint egy gyorsvonat, amiről nem lehet leszállni. Idővel rájöttem, hogy a fejlődésem és saját mentális egészségem érdekében muszáj külső segítségeket igénybe vennem.

Hogyan végezd az értékelést? Segít, ha ide  kattintasz az értékelőlap letöltéséhez!

Mikor csináljunk ilyen értékeléseket? Hiszen tele vagyunk feladatokkal.

Mivel emberi kapcsolatokról van szó, így az idő nem olyan tényező, amivel effektíve számolni kellene, hiszen a kapcsolataink az életünk része, amelyekkel különböző szinteken foglalkozunk. Ha leülünk beszélgetni egy számunkra kedves emberrel vagy szakemberrel, például egy szupervizorral, az már nagyot lendít a másik és magam megértésében. A kapcsolataink fejlesztésére fordított energiával a későbbiekben időt spórolhatunk meg, plusz az értékelések segítségével motivációt gyűjthetünk.

***

Azt gondolom, hogy ezeknek az átértékeléseknek az a legfőbb szerepük, hogy egyben maradjunk. Észrevegyük a kezdőpontokat, a végpontokat és az állomásokat. Tudatosítsuk a nehézségeinket, az érzéseinket. És egyáltalán nem baj, ha arra is emlékezünk és felírjuk a szívünkbe, hogy mi mindent oldottunk meg sikeresen, kikkel alakítottunk ki kapcsolatokat, és kikkel vár még rendezésre a kapcsolat.

Kívánom, hogy sok erőt, tapasztalatot és motivációt gyűjts az értékeléseid során!

Legyen olyan a nyarad, amilyennek eltervezted!

 

Motiválódjunk, de hogyan?

Ha terveid vannak, egyszerűen tűzd ki a céljaidat, és cselekedj!
Nora Roberts
Ha valaki fél a kísérletezéstől, akkor elkezd vitázni.
Én viszont amondó vagyok, hogy ne beszélgessünk, inkább csináljuk!
Michael Haneke
Aki nem vág semmibe, az nem is jut semmire és nem is jó semmire.
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais

Sokat hallhatunk a reklámokból, olvashatunk az interneten a fentiekhez hasonló mondatokat, de valóban tudnak-e ránk hatással lenni? Tényleg megvan-e – csak hogy stílszerű legyek –az aha élményünk tőlük? A mai bejegyzésben erre keresem a választ.

Ha terveid vannak, egyszerűen tűzd ki a céljaidat, és cselekedj!

A photo by Greg Rakozy. unsplash.com/photos/oMpAz-DN-9I
Így érezzük magunkat, amikor ezt a sort olvassuk.

Szóval a helyzet, hogy ezt a mondatot nem olvasni kéne, hanem valakinek a szájából hallani. Valaki olyasvalakinek a szájából, aki hisz bennünk, aki elhiszi rólunk, hogy meg tudjuk valósítani a terveinket. Aki fel tudja a belénk vetett bizalom által lobbantani a lángot. Perzselni tud. Mert láng nélkül nem megy. És ez egy olyan embertől jövő bizalom, akivel mindig is biztonságos, szeretetteljes volt a kapcsolatunk. Alig hihető, de ilyen személy nemcsak szülő lehet, hanem tanár is. Talán helyzettől is függ. Amikor szakképzésre jártam (2003 és 2005 között még más képzési formát hívtak így. 😊), egyik nagyon kedves némettanárnőm azt mondta, „Józsi, maga képes arra, hogy levizsgázzon németből! Tegye meg!” Elmentem a vizsgára, és megcsináltam. Ugyanis nemcsak ő hitt bennem, hanem én is hittem az ő szakértelmében, és abban, hogy valóban képesnek tart arra, hogy levizsgázzak német nyelvből. Azóta is nagyon hálás vagyok neki!

Tehát, ha kezdő lökésre van szükségünk, akkor mindenképpen érdemes olyan embert keresnünk, akiben képesek vagyunk hinni, bízni, és fontos, hogy ő is higgyen bennünk.

silhouette-1082129_640

Ha valaki fél a kísérletezéstől, akkor elkezd vitázni. (…)

Hogy egy másik idézettel indítsak Az ember tragédiájából: „A tett halála az okoskodás.” Mi történik abban a helyzetben, amikor elkezdek magammal – vagy mással – vitatkozni? Azt hiszem, kifogásokat keresek arra, hogy miért nem működhet az, amit elterveztem. És miért keresek kifogásokat? Mert valójában semmi kedvem ahhoz a dologhoz. Tehát nem történik más, minthogy valamit magamra akarok erőltetni, ami nem én vagyok.

nerd-155841_640

A másik dolog, ami miatt halogatunk, hogy sokat hallottuk ezeket a mondatokat: „Úgysem fog sikerülni! Nem érdemes energiát fektetni bele! Inkább csinálj helyette mást!” vagy „Inkább ne csinálj semmit!” Hihetetlenül nehéz, de nem szabad meghallani az ilyet.

Nagyon fontos azon dolgozni, hogy a magunk elvárásai szerint éljünk. Az, hogy a munkánkat elég jól végezzük el, nem(csak) más igénye, sőt szükséglete, hanem saját magunké. A rendezett pár- és egyéb kapcsolat sem (csak) más igénye, hanem a miénk. Mások elvárásainak állandó megfelelni akarás, önmagunk és mások becsapása is lenne. Hiszen elhitetjük magunkkal, hogy az a jó, ha másoknak megfelelünk, még akkor is, ha beleszakadunk, másokat meg azzal csapjuk be, hogy jól csinálják az elvárásdömpinget.

i-741507_640

A gyermek felé is támaszthatunk millió elvárást, de attól tartok, csalódni fogunk. Ugyanis, nem a sok-sok elvárás mentén alakul ki benne, hogy jól teljesítsen, jól viselkedjen, stb., hanem az általunk mutatott példa alapján. Az elvárásnak reálisnak kell lennie, mert csak akkor teljesíthető. A jól megválasztott elvárásban benne van a másik ember tisztelete.

Aki nem vág semmibe, az nem is jut semmire és nem is jó semmire.

Ezzel a mondattal inkább ölni lehetne, nemhogy motiválni. Önértékelésünket is csak lejjebb döngölhetjük vele, mert hogy nem emel fel, az ziher. Ha valakinek a szájából hallanám ezt a mondatot (és nekem mondaná), akkor biztos azt gondolnám, hogy alacsony az önértékelése. Elvégre, aki rendben van magával, nincs szüksége arra, hogy mások felett ítélkezzen.

HOGY MŰKÖDIK A MOTIVÁLÁS EGY SEGÍTŐ KAPCSOLATBAN?

A segítő és a kliens közti kapcsolat alapvetően motiváló erejű. Hiszen a kliens azért megy segítőhöz, mert olyan elakadása van, amiből egyedül nincs ereje kimászni. A segítő azokat a dolgokat fogja erősíteni, ami a kliens erőssége. Illetve olyan képességeket is meg tud erősíteni, amiről a kliens nem is gondolná, hogy megvan benne. De ez tényleg egy olyan kapcsolatban jön csak elő, amelyben a segített személy százszázalékos odafigyelést kap.

***

Összegzésképpen azt tudom mondani, hogy a motivációhoz inkább szükséges egy hiteles ember, mint néhány kontextusából kiragadott sor. Szerintem az idézetek akkor működnek, amikor csak egy pici plusz kell a megvalósításhoz.

Hiszem, hogy mindenki életében élnek hiteles emberek, akikhez lehet fordulni, ha elbizonytalanodunk.

rope-1469244_1920
A kapcsolatnak is olyan erősnek kell lennie, mint ennek a csomónak.