Húsvét vasárnap van, a feltámadás ünnepe. Korábban írtam arról, hogy mi a szenvedés értelme, de meg kell találnunk azt. A mai bejegyzés viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a halál az élet része, szükségszerűen következik az életből. Másrészt a szenvedés következménye a feltámadás is.
Az élet lezárulása
A halálról sokan gondolkoznak úgy, hogy mivel lezárja az életet, és ily módon minden az enyészeté lesz, nem érdemes semmit sem tenni. Mi volna, ha halhatatlanok volnánk? Körülbelül úgy járnánk, mint a Lopott idő c. film egyik szereplője (a film leírása itt olvasható), akinek 1000 év is megadatott, de annyi mindent látott, hogy egyszerűen megunta az életet. A halhatatlanságért cserébe az ember a viszonylagos összeszedettségét adná oda. Számára így alakulna át a mindenki által ismert közmondás:
Amit ma megtehetsz, azt máskor is, hiszen temérdek időd van!
És ha még tudnánk is mit kezdeni a halhatatlanságunkkal, vajon meddig tartana? Tehát a halál egyfajta felelősségtudatot ad, amit már tegnap is fejtegettem, ugyanakkor konstruktívvá is tesz. Amikor tervezzük az életünket, még akkor is, ha csak álmodozunk bizonyos dolgokról, megpróbáljuk elképzelni az elkövetkezendő ötven évet (vagy többet). Próbálunk alkut kötni az élettel, és ha jó alkut kötünk, hálás lesz nekünk.
Jézus a halálával azt mutatta meg a múlt, jelen és jövő emberiségének, hogy a halál egy állapot, és ami utána következik, izgalmasabb, mint bármi más. De ahhoz, hogy azt izgalmasnak élhessük meg, vágyakozzunk rá, szükségünk van az azt megelőző időre, hogy rá tudjunk készülni. Tehát a halál utáni élettel, vagy akár a jövővel ki kell alakítani egy egészséges viszonyt ahhoz, hogy azt később értékelni tudjuk. Ha így gondolkozunk, nagyon erős bástyákra építjük életünket!
Feltámadás
A feltámadás szót használhatjuk hétköznapi értelemben is. A feltámadás mindig magában hordoz egy újrakezdési lehetőséget, de akkor az igazi, amikor egy szinttel feljebb kezdjük újra. Kiutat a kilátástalanságból. Egy kihunyt párkapcsolatból, egy munkahelyváltásból, valakinek a halálából sokat épülhet az ember. A feltámadásban a felszabadultságnak is jelen kell lennie. Ha nincs, akkor nem érkeztünk még meg a következő szintre, és félő, hogy ugyanabban a malomban őrlődünk tovább.
Jézus feltámadása ezt is megmutatja nekünk: hogyan lehet egy szinttel feljebb újrakezdeni. A célért, melyet el akarunk érni, le kell mondanunk dolgokról, ugyanakkor öröm is van bennünk, mert nem haszontalan, amit teszünk. Ebből érdemes erőt meríteni!
Azt is megmutatja, hogy a másokért való áldozatvállalás nem haszontalan. Hány és hány ember kezdte el megérteni, hogy a boldogság az emberi kapcsolatokban rejlik, nem pedig a tárgyi dolgokban! És hogy a kapcsolatok csak akkor működnek, ha magunk is dolgozunk rajtuk, és nem várjuk el, hogy a másik kitalálja, mire van szükségünk.
Íme, 4 pont, amelyek a(z) (keresztény) ember életének sarkalatos pontjai. Ebben a 4 pontban leírtam néhány gondolatot, amelyekkel kapcsolatban érdemes kialakítani a saját álláspontunkat, és végiggondolni, hogy amit erről a 4 témáról gondolunk, előre viszi-e az életünket!