Az utolsó szavak

Aki hallotta már valaki utolsó szavait, az bizonyára meghatározó élmény lehetett az életében. És ezek a szavak talán a legfontosabbak lehetnek egy életmű szempontjából. De melyek voltak Jézus legfontosabb szavai? Mit tanulhatunk általuk? A Katolikus Egyház hét szóként említi Jézus utolsó mondatait, melyek a kereszten hangzottak el a szájából a hagyomány szerint. Ezekről bővebben ide kattintva olvashatsz. Egy mondatot emelek ki közülük, amely szerintem nekünk, hétköznapi embereknek, akár keresztények vagyunk, akár nem, fontos lehet.

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34)

Amikor Jézus ezeket a szavakat mondja épp, hogy van még benne élet. De ebben az állapotban is olyat mond, amellyel bizonyára megbotránkoztatja azokat, akik hallják őt. Itt van keresztre felfeszítve, kegyetlenül helyben hagyják, és még bocsánatot is kér a számukra az istenétől. Pedig a bocsánat a legnagyobb gyógyító erő az ember számára. Jézus azért tud bocsánatot kérni a számukra, mert szívében már megbocsátott nekik. Ő tudja, hogy ami vele történik, annak oka van. És azt is tudja, hogy az Ő “romjain” virág nő az emberiség számára.

Persze, könnyű kimondani, hogy bocsássunk meg, de mégis hogyan?

Inkább csak elemeiben írok róla, hiszen nincsen rá recept. De ha meg tudjuk tenni, azzal felelősséget vállaltunk saját magunkért. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a másikat felmentjük a bűnei alól. Azzal neki kell számot adnia a saját lelkiismeretének. A megbocsátás magunk miatt fontos.

Az is mindenképp fontos, hogy a megfelelő személynek beszéljünk a fájdalmunkról. Valakinek kimondani, kiadni magunkból a dühünket, az elkeseredettségünket, az elesettségünket, nagyon nehéz dolog.

Fontos, hogy minél több időt adjunk magunknak. Nem várhatja el tőlünk senki, hogy essünk rajta túl minél előbb. Ebben nem szabad engednünk senkinek.

A megbocsátásban megértés is van. Nem mindig, de néha tudunk magyarázatot a másik tettére. Ez önmagában felszabadító tud lenni. De ha nem ismerjük a másik motivációit, akkor viszont azt kell megértenünk, nem volt befolyásunk a cselekményre, ha mégis, akkor valamit meg kellett belőle tanulnunk.

Egy tragédia sokszor elgondolkodtatja az embert, hogy mit tud belőle profitálni. Azt már ugyanis valószínűleg jól tudjuk, mit veszítettünk. De mit nyertünk általa? Még szorosabb emberi kapcsolatokat? Esetleg ráébresztett valamire? Új célt, amely által többek lehetünk? Vagy el tudjuk mondani másoknak is, hogy van élet dühön, a bosszúálláson és a gyászon túl is?

A viskó

Végezetül hadd hozzak ide egy történetet, amelyről bizonyára hallottál már, A viskó című nagy sikerű kanadai regényről, mely Amerikában játszódik. Főhőse egy családapa, akinek kislánya kegyetlen körülmények között hal meg. Egy napon levelet kap Istentől, aki meghívja a viskóba. Oda, ahol a kislánya ruháit találta meg. A történet lényege, hogy az apa tehetetlensége és haragja depresszióba fordul. Azonban a Szentháromság tagjaival folytatott beszélgetések ráébresztik arra, ha nem bocsát meg a gyilkosnak, sohasem élhet teljes értékű életet. Az egyik gyermeke meghalt, de van még másik kettő, akiknek szüksége van rá. (A regény részletes tartalmát itt olvashatod.)

Forrás: https://www.libri.hu/konyv/wm_paul_young.a-visko.html

Ha fáj a szíved, ha megbántottak, a sérelmed, a bűnt írd homokba, így azt könnyen elfújja az irgalom szele. (…) Ha pedig jót tesz veled valaki, azt vésd kőbe, hogy emlékezetedben örökké megmaradjon! (Böjte Csaba)