A fáradtság 7 lelki oka 1.

Az elkövetkezendő néhány hétben a címben említett témával foglalkozom. Elmúltak az ünnepek, véget értek a lakomák, a nagy közös nevetések. Végig jártuk az összes rokont, örültünk a találkozásoknak. Szilveszterkor pezsgőt durrantottunk, tűzijátékoztunk, egy szóval alaposan kirúgtunk a hámból. Aztán január 2-án felébredtünk, és rájöttünk, hogy ma vagy másnap kezdődik a munka, a suli. Sebaj, gondoljuk, hiszen most jól kiszórakoztuk magunkat, ez most ki fog tartani vagy egy hónapig, de legalább a farsangig biztosan. De az is lehet, hogy tovább. Aztán eltelik egy hét, két hét, és lassan kezdünk ugyanolyan fáradtak lenni, mint ünnepek előtt. Mégis miért van ez? Nem jól pihentük ki magunkat? Többet kellett volna aludni? Túl sok volt az aktív pihenés? A választ most megtudhatod, ha elolvasod legújabb bejegyzésem, melyhez Gyökössy Endre református lelkészt, pszichológust, egyházi írót és költőt hívom segítségül. A sorozat első részében a görcsös szerepjátszásról írok.

  1. Görcsös szerepjátszás

Még mielőtt a címben említettről beszélnénk, tisztáznunk kell, mit jelent a szerepjátszás a témánk szempontjából. Ez a fogalom ugyanis a színházi életből ment át a pszichológia világába. Mindannyian szerepet játszunk, hiszen apák/anyák/testvérek/dolgozók stb. vagyunk. Tehát ezek szerepek, melyeket a különböző helyzetekben töltünk be. Azonban ezen felül is léteznek szerepek, amelyek sok esetben elég negatívan hathatnak a személyiségünkre, ha nem ismerjük fel őket, és kezdjük el kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. Például az is egy szerep, hogy valaki folyton meg akar menteni másokat; mindig közvetítő két ember között stb. De vajon miért „kell” ilyen szerepet játszanunk?

Rengeteg energiát vesz igénybe, ráadásul nem is hiteles. Régen én is megpróbáltam másnak látszani, hogy jobban figyeljenek rám a diákok. Akkor elég komoly visszajelzéseket kaptam, hogy

Tanár úr, ne játssza már meg magát!

Elég letaglózó volt ezt hallani, de igazuk volt. Sokszor látom fiatalokon, hogy amikor bent vannak az osztályközösségükben, akkor “kénytelenek” felvenni egy szerepet, amelyet pajzsként használhatnak, hogy megvédjék magukat a közösség domináns egyéneinek piszkálódásától. Viszont ők nem tudják, amit mi tudunk: a hangos, állandóan mindenki fölé kerekedő ember sokszor pont azért teszi ezt, hogy leplezze szorongását. Nem olyan rég egy barátomat kérdeztem arról, hogy mit gondol a fiatalok kicsapongó életmódjáról. Azt mondta:

Értem én, hogy valahogy be kell illeszkedni, de ez csak egy darabig működik. Úgyis kiderül, hogy ez nem az ő stílusa. Ha elkezd másképp viselkedni, mondjuk úgy, “normálisan”, és szilárdan tartja magát hozzá, akkor a többiek egyszer csak elkezdik tisztelni őt.

A kérdés, hogy a felvett szerepeket meddig lehet tartani. Ahogy az ókori görög színjátszók sem tudták a maszkjaikat végig az előadás ideje alatt a kezükben tartani, úgy mi sem tudunk egy bizonyos szerepben életünk végéig benne lenni. Pl. valaki élete végéig a tanár úr/tanárnő. Mintha ez adna neki biztonságot. Másként már nem is tud létezni. Csak ha mindenkit okít maga körül.

És ilyenkor jön a kóros fáradtság. Miért akarjuk ezt a szerepet – látszatot – fenntartani? Mi a hasznunk belőle? Meddig bírjuk ezt? Egy idő után muszáj váltani. Más az, ha felvállalok egy szerepet, és azt mondom: “én képviselem az emberek érdekeit”. De ez nem azt jelenti, hogy életem végéig képviselőnek kell lennem. Ezért jön képbe egy másik fogalom, a szerepváltás. Ha ebben elfáradtam, akkor egy kicsit leteszem, és másikat veszek fel. Mondjuk hazamegyek, lerúgom a cipőt, és alszom egyet, játszom a gyerekkel, megkérdezem a feleségem/férjem, hogy van. Örömteli, amikor az ember képes rálátni arra, hogy hányféle szerepet tölt be az életben, és ezek között szabadon képes mozogni.

Ehhez azonban hatalmas önuralom és bátorság kell. Pont, mint a Holdra szálláshoz!

Folytatása következik!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Comment moderation is enabled. Your comment may take some time to appear.