Felelősség és szabadság 2. rész

„A folyónak van medre, vannak partjai,
de hát csupa part-e a folyó?
Nem éppen ezek a korlátok késztetik-e
a vizét arra, hogy előre mozogjon?”
(Rabindranath Tagore)

torrent-87_640

A második részben a szabadság kérdését szeretném körüljárni. A két fogalmat kapcsolatában vizsgálom, majd írni fogok arról is, hogy kapcsolódnak ide az olimpikonok, és hogy a szabadság és felelősség hogyan jelenik meg egy segítő kapcsolatban.

Ha megkérdezem diákjaimat, hogy szerintük mit jelent a szabadság, akkor gondolkozás nélkül válaszolják, hogy „amikor mindent megtehetünk”. Legalább annyira nehezen meghatározható fogalom, mint a felelősség, vagy mint a szeretet. Szabadok akkor vagyunk, ha mindent megtehetünk? Sohasem felejtem el, hogy nagymamám mindig azon bosszankodott az unokáival kapcsolatban, hogy mennyi játékuk van, mindegyiket kirakják köréjük, ők meg megbolondulnak a sok játék között, mert nem tudják, melyikhez kapjanak. Valahogy így lennénk mi felnőttek is, ha mindent szabad volna. A túl nagy szabadság megkötöz. A túl kicsi is. Akkor mi az igazság? Azt hiszem, segítségül kell vennünk a fenti Tagore-idézetet, bár a szabadságnak ez is csak egy aspektusa. A szabadság azt hiszem, azt jelenti, hogy egészségesen, biztonságosan ki tudom alakítani a saját kereteimet, amelyek között mozogva megvalósíthatom önmagam. A szabadság nem egyenlő a korlátok nélküliséggel. Korlátokat azért állítunk fel, hogy megvédjük a szélsőségektől a személyiségünket. Ha ez nem így lenne, akkor mennyi pszichotikus ember rohangálna az utcán? Olyanok lennénk, mint a zombik, akik gátlástalanul harapdálnak meg embereket, hogy mindenki olyanná váljon, mint amilyenek ők. És mennyire igaz, hogy a keretek visznek előre, ha megvan a napi rutin, akkor nem folyunk el, mert ezek segítenek elérni a céljainkat. Mert terveket készítünk, lépéseket teszünk a céljaink elérése érdekében. Ha minden nap csak egy kis lépést teszünk, már előrébb vagyunk.

footbridge-1548349_640

A SZABADSÁGOT TANULNI KELL

Ez tény. Egyszer láttam egy filmet, Stockholm, Pennsylvania volt a címe. A történet röviden, hogy egy lányt 3 éves korában elrabol egy férfi, majd házának alagsorában tartja, és elhiteti vele, hogy kint már nem található semmi, minden elpusztult, és hogy csak ő maradt a kislány számára. Amikor 17 évesen valahogy hazatér, az anyja kétségbeesetten próbál újra kapcsolatot kiépíteni vele. A lánynak meg kellene tanulni bízni a világban – amit egy alagsorban nem tudott megtanulni –, az anyának pedig elengedni azt, hogy a lánya olyan lesz, mint a többi ember. Biztonságosan kötődő. És mindez a szabadság vonalának mentén. Mindketten rabok voltak, a lány a múltjának rabja – hiszen visszavágyott az alagsorba, a “fogságba” –, az anya viszont a lányának rabja, és képtelen megérteni, hogy az ő kicsi lányát sohasem kaphatja vissza olyan formában, ahogy megismerte.

Tehát szabadság az is, ha el tudunk engedni olyan dolgokat, amelyeken nem fogunk tudni változtatni. Kemény dolog ez, és nagyon szélsőséges is, de ha egyszerűbbet veszünk alapul: például egy munkahelyen akkor tudunk szabadok lenni, ha el tudjuk fogadni a házirendet, amelyre természetesen szükség van, mert vannak nem maguktól értetődő dolgok.

gull-591350_640

AZ OLIMPIKONOK FELELŐSSÉGE ÉS SZABADSÁGA

Olvastam egy cikket, amelyben a cikket megjelentető médium arra szólítja fel az olimpián szereplő magyar versenyzőket, hogy ne törődjenek a negatív hangokkal, hiszen az, hogy kijutottak az olimpiára, már eleve nagy teljesítmény. És akárhányadik helyen végeznek, Magyarország akkor is büszke lesz rájuk. Hát igen. Feltehetjük a kérdést, hogy nekik egy ilyen versenyen miben van felelősségük? Szerintem abban, hogy a legmagasabban szinten űzzék azt, amit a legjobban szeretnek. Persze, fontos, hogy egy ország színeiben indulnak, de a sikereket elsősorban maguk miatt kell elérniük. A szabadságuk pedig abban áll, hogy azzal foglalkoznak, amit a legjobban szeretnek. És emiatt azt magas szinten űzik. Igaz, hogy ez az okfejtés olyan, mint az önmaga farkába harapó kígyó, de nem tudom másképp megfogalmazni.

rio-de-janeiro-1534128_640

A FELELŐSSÉG ÉS A SZABADSÁG ÖSSZEFÜGGÉSE

Hogy visszakanyarodjak a bejegyzésem első részéhez, amelyben egy Pál Ferenc-idézetet hoztam, benne van a felelősség és a szabadság kapcsolata: „… ahol felelősség van, ott szabadságnak is kell lennie.” Ez az, amit szerintem a mai oktatási intézményeknek biztosítani kell diákjaik számára. Ha dönthetek a sorsom felől, akkor azzal felelősséget vállalok magamért, a tetteimért, és mindezt a szabadság függvényében.

HOGYAN JELENIK MEG EGY MENTÁLHIGIÉNÉS SEGÍTŐ KAPCSOLATBAN A FELELŐSSÉG ÉS A SZABADSÁG?

A segítő részéről

Egy segítő kapcsolat akkor tud gyógyítani, ha a segítő felelősséget tud vállalni a klienssel folytatott beszélgetésért. A segítő felelőssége úgy jelenik meg, hogy úgy üljön le beszélgetni, hogy nem terelik el a gondolatait egyéb problémák. Másrészt folyamatosan fejleszti önmagát, hogy klienseivel a lehető legszakmaibb módon tudjon foglalkozni. Szabadsága pedig abban áll, hogy ha úgy érzi, nem tud foglalkozni a kliens problémájával, akkor ajánlhat neki egy másik segítőt, akivel jobban tud dolgozni a kliens.

A kliens részéről

Aki segítőhöz megy, annak célja van az odamenetellel, vagyis már felelősségteljesen viselkedik, hiszen a problémáját meri egy segítőhöz vinni. Mennyire tisztelendő magatartás ez! Ezáltal másoknak is felhívhatja a figyelmét, hogy merjen segítséget kérni, ha úgy érzi, olyan szintű az elakadása. A kliens szabadsága abban áll, hogy ha nem megfelelő számára a segítő, akkor olyat keres, akivel együtt dolgozni a problémáján.

***

Végezetül hadd fejezzem be a bejegyzésem egy idézettel:

„Szabadságodban áll, hogy önmagad légy, valóságos magad, itt és most, és semmi nem állhat az utadba.”

Richard Bach

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Comment moderation is enabled. Your comment may take some time to appear.