Mi okozza az állandó fáradtságot? 1.

Miért van az, hogy egy hosszabb szabadság után néhány nap alatt visszatér a fáradtságunk? Nem jól pihentük ki magunkat? Többet kellett volna aludni? Túl sok volt az aktív pihenés? A választ most megtudhatod, ha elolvasod legújabb bejegyzésem, melyhez Gyökössy Endre református lelkész, pszichológus, egyházi író és költő gondolatait hívtam segítségül.

1. Görcsös szerepjátszás

Még mielőtt a címben említettről beszélnénk, tisztáznunk kell, mit jelent a szerepjátszás a témánk szempontjából. Ez a fogalom ugyanis a színházi életből ment át a pszichológia világába. Mindannyian szerepet játszunk, hiszen apák/anyák/testvérek/dolgozók stb. vagyunk. Tehát ezek szerepek, melyeket a különböző helyzetekben töltünk be. Azonban ezen felül is léteznek szerepek, amelyek sok esetben elég negatívan hatnak a személyiségünkre. Például az is egy szerep, hogy valaki folyton meg akar menteni másokat. De vajon miért „kell” szerepet játszanunk?

Hihetetlen sok energiát vesz igénybe, ráadásul nem is hiteles. Pedagógusi pályafutásom elején én is megpróbáltam másnak látszani, hogy jobban figyeljenek rám a diákok. Akkor elég komoly visszajelzéseket kaptam, hogy “Tanár úr, ne játssza már meg magát!” Elég letaglózó volt ezt hallani, de igazuk volt. Sokszor látom fiatalokon, hogy amikor bent vannak az osztályközösségükben, “kénytelenek” felvenni egy szerepet, amelyet pajzsként használhatnak, hogy megvédjék magukat a közösség dominanciájától. Viszont ők nem tudják, amit mi tudunk: a hangos, állandóan mindenki fölé kerekedő ember sokszor pont azért teszi ezt, hogy leplezze szorongását. Micsoda ördögi kör ez! Nem olyan rég egy barátomat kérdeztem arról, hogy mit gondol a fiatalok kicsapongó életmódjáról. Azt mondta, érti ő, hogy valahogy be kell illeszkedni, de ez csak egy darabig működik. Úgyis kiderül, hogy ez nem ő stílusa.

Maszk, amelyet fel “kell”, hogy vegyél. Minden nap.

Ha elkezd másképp viselkedni, mondjuk úgy, “normálisan”, és szilárdan tartja magát hozzá, akkor a többiek egyszer csak elkezdik tisztelni őt. Ehhez azonban hatalmas önuralom és bátorság kell!

2. Elégedetlenség önmagunkkal

Nemcsak a tinik, hanem a felnőttek is hajlamosak túl sokat foglalkozni a külsejükkel, ill. a képességeikkel. Másokhoz hasonlítják magukat, és megállapítják, hogy ők szerencsétlenebbek, mint a másik, nem jók semmire sem. Ez kamaszkorban még normális, persze, egy bizonyos mértékig. De felnőttkorban már inkább nehézséget okoz. Valahol a lelkünkben megmaradtunk ebből a szempontból a kamaszkor ezen szakaszában. És nem is lehet könnyű kitörni ebből, ha ráadásul mindig azt kellett hallgatnunk, hogy “miért nem vagy olyan okos/olyan erős, stb., mint a szomszéd gyerek/a testvéred…

Ki néz vissza rád, ha a tükörbe nézel?

Nagyon nehéz átállítani a gondolkodásunkat egy másik vágányra ilyen téren. Hiszen, ha valakit nagyra tartunk – istenítünk –, hozzá képest sosem lehetünk jók, vagy nem lehetünk nála jobbak. Viszont magunkhoz képest mérni a fejlődést, változást már nagy fordulat lenne!

A cikk jövő héten folytatódik…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Comment moderation is enabled. Your comment may take some time to appear.