Megfelelési kényszer – bilincs vagy ékszer?

Évek óta mondom, hogy az egész országot a megfelelési kényszer mozgatja. Próbálunk megfelelni valaminek, amelyet saját magunk hoztunk létre, és kikiáltjuk a legfőbb szabálynak. Pedig ha képesek voltunk annak idején létrehozni egy ilyen rendszert, akkor most is képesek vagyunk egy olyat csinálni, amelyben jól érezzük magunkat. Na, de miért van az, hogy az ember van a szabályokért, és nem a szabály az emberért?

Mindenkinek szüksége van egy egységes rendezőelvre, amely szerint az életét éli. És nem mindegy, hogy mit kapunk örökül, mi az, amit beépítenek a felettes énünkbe gyerekkorunkban.

Ha egy kisgyerek örökösen azt hallja, ezt nem szabad, azt nem szabad, előbb-utóbb szorongó gyermek lesz, némelyik önállótlan, némelyik pedig elkezdi a másikat ugyanígy fegyelmezni. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a ‘szabad’ és a ‘nem szabad’ között.

Rend, mely áthatja életünket.

A megfelelés szintjei

Na, de felmerül a kérdés, mennyi az érték ebből? Meddig szolgálja a fejlődésünket, és mikortól mondható, hogy káros?

Amíg hajt az energia, hogy „ezt most szívesen csinálom, szívesen adom bele az energiámat, és ezért hajlandó vagyok némi áldozatot is hozni”, addig rendben van. És amíg kapom másoktól a visszajelzést, pl. a főnökömtől vagy kollégámtól, hogy „szuperül csinálod, támogatlak, itt vagyok veled”, addig is rendben van.

De amikor az ember lélekszakadva próbál megfelelni egy olyan rendszernek, amiről mindenki tudja, hogy abszolúte nem működik, akkor az már a MEGFELELÉSI KÉNYSZER CSÚCSA.

Mégis mit tegyünk, ha egy rosszul működő rendszerbe akarnak beleszorítani minket?

Azt vettem észre, hogy pl. munkahelyi környezetben megvan a balanszok. Vagyis adott egy élhetetlen rendszer, amely a következő személyiségtípusokat termeli ki (mindegyik ‘gyermek’, ugyanis ezek mélyen a személyiségünkben rejtőznek):

  • van olyan, aki teljes erőbedobással akar megfelelni ennek a rendszernek – ő fog kiégni – ő az alkalmazkodó gyermek
  • van olyan, aki egyáltalán nem akar megfelelni ennek a rendszernek, tetejébe még lázad is – ő is ki fog égni – ő a dacos gyermek
  • van olyan, aki pontosan tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy azt higgyék róla, hogy dolgozik – ő a manipuláló gyermek
  • és van olyan, aki pontosan tudja, hogyan feleljen meg a papírformának – ő az elkerülő gyermek

Az utolsó kettő nem ugyanaz. Mert míg az előző csak úgy csinál, mintha megfelelne, addig az utóbbi feddhetetlenné teszi magát azzal, hogy megcsinálja a dokumentációt, amivel végképp igazolni tudja, hogy megcsinálta a feladatot.

MINDEGYIK ÁLDOZAT. Nincs kivétel. Ezek a mi megoldási stratégiáink.

És még mindig kérdés, mit tehetünk ellene????

Egy saját történet

Miközben ezeket a sorokat írom, érzem a mellkasomon a nyomást. Ugyanis volt idő, amikor egyáltalán nem láttam rá a saját megfelelési kényszeremre. Rettegtem attól, hogy valakinek valami „rosszat csinálok”. Ezt sokszor fogalmaztam meg így. És rájöttem, hogy még mindig benne vagyok egy gyermek szerepben. A gyermeknek pedig nagyon fontos, hogy megfeleljen a szüleinek, mert a léte a tét. Legalábbis a 3-5 éves gyermeknek. Tehát fél a szülei szeretetének elvesztésétől.

Hát én is féltem, hogy a döntéseim miatt valakinek a szeretetét el fogom veszteni. És, ugye az oktatási rendszer erre a szorongásra még csak jobban ráerősít.

30 éves voltam, amikor rájöttem – ekkor már 4 éve tanítottam –, hogy mekkora szorongás van bennem emiatt. Tudatosan kezdtem el foglalkozni vele, lényegében még ma is, mert amik a gyermekévekben belém lettek kódolva, azokat sokáig tart kidolgozni magamból.

A helyzet az, ha nem vesszük fel a kesztyűt saját megfelelési kényszerünkkel, MI IS UGYANOLYAN RENDSZEREKET FOGUNK LÉTREHOZNI, AMELYEK ÉLHETETLENEK!!!!

Muszáj foglalkoznunk az önismeretünkkel, újabb és újabb kommunikációs technikákat tanulnunk ahhoz, hogy a rossz rendszereket belülről tudjuk lebontani. Ja, és nem másokért, hanem saját magunkért. Bármennyire is azt várják tőlünk, hogy haljunk bele valamibe, aminek semmi értelme, ne tegyük! Gondoljuk azt, hogy aki ezt várja tőlünk, ugyanúgy szenved, hiszen a segélykiáltását nem tudja másképp kifejezni, minthogy bennünket is a megfelelési kényszerbe erőltet.

Az önismeret megszabadít.

És te hogy vagy a megfelelési kényszereddel?

Hézl József mentálhigiénés szakember, szervezetfejlesztési tanácsadó, tanár ahaelmeny.hu/jelentkezem; 06308814290. Székesfehérvár szívében

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Comment moderation is enabled. Your comment may take some time to appear.