Érzelmi leválás, de hogyan?

Szakítás után nagyon aktuális ez a kérdés. A felek ugyanis még sokáig emlékeznek az együtt töltött időkre, és sok szép emlék jut eszükbe. Éppen ezért olyan nehéz az elválás és leválás a másikról. Főleg, ha közben volt még néhány kibékülős rész, ami újra fellobbantotta a lángot, és ami újra a szakítás következett. Bejegyzésem gondolatébresztőnek szánom, annak ellenére, hogy ezek eddigi klienseimmel való beszélgetésekből származó tapasztalatok.

Egy kapcsolat nem a szakítással ér véget, hanem az érzelmi leválással.

Klienseim – és legfőképpen férfi klienseim – gyakori kérdése ez, mit tegyenek szakítás után, ha megjelenik újra az életükben egykori barátnőjük. Leggyakoribb félelmük ugyanis, hogy „visszafogadják” az illetőt, majd pedig újra csalódniuk kell az újabb szakítás miatt. Szóval a fő kérdés:

Mit tegyek, hogy ne legyen rám hatással, ha újra felbukkan az életemben?

Ilyenkor arról szoktunk beszélgetni, hogy milyen szerepet töltött be az életében a hölgy, és vajon miként nézhetett a férfira egykori kedvese. (Fontos leszögeznem, hogy a segítő beszélgetésekben mindig azzal dolgozunk, amit a kliens mond és érez.) A szerepeket azért érdemes firtatni, mert a lelkünk mélyén lehet, hogy másként viszonyultunk az exünkhöz, és ha ezt tudatossá tesszük, akkor a következő kapcsolatban talán már elég tudatos lesz ahhoz, hogy elkerüljük ezt a „szereptévesztést”.

A beszélgetésekből azt derült ki, hogy a férfi a legapróbb részletekig mindent megtervezett. Sőt olyan volt, mintha kettejük helyett szeretne! Az illető hölgynek igazából csak annyi a dolga, hogy élvezze mindazt, amit kap.

A beszélgetések során az is ki szokott derülni, hogy az ex hölgynek van valamilyen traumája, sérülése, amely általában az apához kötődik. Például kiskorában elhagyja a családot, vagy jelen van a családban, de csak árnyékként. Emiatt a hölgy tudattalanul olyan férfit keres, aki megfelelő apaminta lehet a számára. Csakhogy a férfi nem apa akar lenni, hanem párkapcsolatban akar élni. De erre nem azonnal jön rá, mert akkor máshogy alakítja a kapcsolatot.

A gondok kb. 1 év után jelentkeznek. Egymást elkezdik egyre tisztábban látni, és azon gondolkoznak, hogy mi tetszik, mi nem tetszik a másikban. Mivel tudnak együttélni, mivel nem. És ez nagyon helyes. A probléma ott van, hogy nagyon sokára derül ki, hogy ez egy egyenlőtlen viszony. Az egyenlőtlen viszonyban pedig nincs olyan intimitás, mint férfi és nő között általában szokott lenni.

Egy ilyen kapcsolatnak egyébként nagyon sok hozadéka lehet. A férfi csodálva érezheti magát, a nő megkapja azt a biztonságot, amire mindig is vágyott. Lehet köztük igazi szeretetkapcsolat is, csak a kérdés, hogy meddig bírják így.

Mi történik a szakítás után?

Ez általában hosszadalmas, se vele-se nélküle kapcsolat lesz, mert mindig „megbeszélik”, egy darabig együtt vannak, aztán megint szakítanak. Végül valamelyik félnek elege lesz, és kimondja a nagy NEM-et. És akkor jön a nagy kérdés, amelyről már a cikk elején írtam.

Mit lehet tenni?

Mint minden pszichológiai esetre, erre sincs recept. A megoldás ugyanis már a párkapcsolat alatt elkezdődhet. A folyamatos beszélgetés a párkapcsolat alakulásáról nagyon fontos. Ha egy olyan kérdéssel szembesülnek, amire egyikőjük sem tudja a választ, akkor érdemes egy külső személyhez, mentálhigiénés szakemberhez, pszichológushoz, párkapcsolati coach-hoz fordulni.

A szakítás utáni érzelmi leválás viszont ennél összetettebb. Amikor megkérdeztem a klienseimet, hogy mit gyászolnak a legjobban a kapcsolatukból, akkor a meghittséget, a beszélgetéseket és még jó néhány dolgot szoktak említeni. Aztán meg szoktam kérdezni, hogy ezeket a dolgokat honnan tudnák most ideiglenesen „begyűjteni”, csak addig, amíg nem sikerül elengedni végleg a párkapcsolatukat.

***

Minden „folyamatban lévő” párkapcsolat résztvevői számára érdemes néhány kérdést feltenni maguknak:

Ki vagyok én a párom számára?

Én kinek tartom őt?

Mennyire intim a kapcsolatunk?

Egyenlően veszünk-e részt a kapcsolatunk alakításában?

Ha nem, miért nem?

Kilépni egy kapcsolatból nagy bátorság. Aztán szembenézni magunkkal, és megvizsgálni, hogy mi volt a saját részünk abban, ami idáig vezetett, tiszteletreméltó dolog.

Hogy tetszett a cikk? Szólj hozzá Te is!

Szóljon hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Comment moderation is enabled. Your comment may take some time to appear.